Euro Mini Storage - Raktározás Blog: Téli gumi tárolása szakszerűen

Gondot okoz a téli gumi tárolása? Itt a megoldás!

Manapság már a sofőrök többsége felelősségteljes módon jár el, és az évszaknak megfelelően cseréli a téli, illetve a nyári gumit autóján a saját és a közlekedésben részt vevő többi szereplő biztonsága érdekében. Igen ám, de ez a módszer az évenkénti 2 x 30 perces procedúra mellett egy apró kellemetlenséggel jár: a téli gumi tárolása gondot jelenthet a városban lakók számára.

Ha nincs kéznél tároló helyiség vagy pince, akkor sajnos általában a lakásban történik a gumiabroncs tárolása. Az autó gumi tárolása ugyanis 15 és 25 fok közötti, száraz és sötét helyet kíván. Ez gyakran elég kellemetlen szituációkhoz vezethet, ráadásul senki nem szívesen adja fel életteréből azt a helyet, amit az abroncsok foglalnak.

Egy rugalmas feltételekkel kiadó raktár viszont megoldást jelenthet a problémára. Az Euro Mini Storage épületében a raktározás Budapest területén egészen személyre szabott formákban érhető el! Nálunk lehetőség van mindössze egy négyzetméteres mini raktár bérlésére, ez pedig kifejezetten kényelmes és olcsó téli gumi tárolás Budapest területén.
Már tudjuk, hol kell elhelyeznünk használaton kívüli abroncsunkat, most viszont lássuk, hogyan végezhető szakszerűen a téli gumik tárolása!

Téli gumi tárolása szakszerűen

A téli gumi tárolása fontos az állagmegóvás érdekében. Ha szakszerűen járunk el, akkor sokat tehetünk az abroncsok épségéért, de azért hat éves kor után a köpeny kezd elöregedni, tehát még ha szakszerű is az autó gumi tárolása, lassan ideje lesz lecserélni a garnitúrát.

Amikor lecseréljük a kerekeket, a levett abroncsra rögtön írjuk rá krétával a helyét (pl. JE a jobb elsőre), nehogy összekeveredjenek! Ha szimmetrikus a gumi mintázata, és le akarjuk szedni a felniről, akkor a forgás irányát is célszerű jelölni. Ezután mossuk le és szárítsuk meg az abroncsokat! (A feliratra azért figyeljünk.)
A téli gumi tárolása a legpraktikusabb módon a kerekek egymásra pakolásával történik (legfeljebb 4 kerülhet egymásra). Ha az abroncsokat a felnin hagyjuk, akkor az autó gumi tárolása így kell, hogy történjen. (Esetleg fel is lehet lógatni a kerekeket, de az azért elég macerás tud lenni.)

Ha levesszük a felniről a gumikat, akkor a nyári, illetve téli gumi tárolása állítva oldható meg szakszerűen. Ebben az esetben a gumikat időnként forgatni is kell, hogy ne torzuljanak. Állványra pakolva ez is jó megoldás, de ha nem akarunk a köpenyek forgatásával bíbelődni év közben, akkor mégis inkább az első a javasolt út a gumiabroncs tárolása szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy a felniről való levétellel, illetve visszaküzdéssel sem kell így vesződnünk.
A téli gumi tárolása tehát szakszerű és kényelmes módon megoldható, ha a kerekeket levesszük, bejelöljük és egymásra fektetjük. Az Euro Mini Storage épületében, ahol a mini raktár bérlés Budapest belvárosához közel is elérhető, a gumiabroncs tárolása megoldható gazdaságos módon. Ráadásul épületünkben biztosított, hogy a gumik nem érintkeznek vegyszerekkel, nincsenek kitéve magas hő- vagy erős fényhatásnak illetve más károsító tényezőknek. Nálunk a gumik biztonságban és kényelmesen pihennek, a téli gumi tárolása így többé nem jelent problémát.